2012. július 18.

Kevésbé Vaskos Teca

Elkészült Vaskos Teca húga, 4 mm-es teklából, szintén lila-feketében (ugyanolyan színben, amit most nem sikerült jól fotózni).

vekony-teca-1 vekony-teca-2

A méretek összehasonlítása végett itt van két családi fotó a tesókról.

vekony-teca-3 vekony-teca-4

Szeretek ugyan a Gyöngykuckóban vásárolni, ezzel a teklafüzérrel azonban nem vagyok elégedett. A gyöngyök egy része egymáshoz tapadt, amit egyrészt nem egyszerű szétválasztani, másrészt szétválasztáskor lepattanhat a bevonat. Ennél a mintánál annyira nem látszik, hiszen a háló eltakarja a hibát, de másnál zavaró lehet.

Ezt a bejegyzést a Verusnál olvasottak hatására a Windows Live Writerrel szerkesztettem. Amit első pozitívumként tudnék említeni, az a régebbi bejegyzésekre való hivatkozás lehetősége. Azelőtt meg kellett nyitnom az adott bejegyzést, és onnan kimásolni a webcímet, itt erre nincs szükség (nem számít bele a statisztikába). Bár nem vagyok megszállott statisztika-böngésző, jó tudni, hogy az oldalmegtekintések számának fele nem tőlem származik.

Úgy látom, ugrást nem lehet beilleszteni a bejegyzésbe.

Ti a blogger/wordpress/… saját felületén szerkesztitek a bejegyzéseket?

4 megjegyzés:

Dittygirl írta... [Válasz erre...]

A második is szép lett, jobban kijön a hálós minta a kisebb gyönggyel. Anyukád örülni fog :) Én mindig csomagolva vagy darabra veszem a teklát, éppen az ilyen összetapadások miatt. Néhányszor még így is volt, hogy összetapadtak, de szerencsére mindig felülbecsülöm a szükséges szemeket, és ki lehet hagyni a csúnyákat. (Vagy felhasználni olyasmihez, aminél eltakarja valami egyéb, pl. egy gyöngykupakos ékszernél.)

Én a wordpress.com saját felületén szerkesztek, már megszoktam azt, bár többnyire a gyorsaság érdekében előre megírom a Jegyzettömbben/Notepadben a bejegyzést, bemásolom, formázom ha kell, és beleteszem a képeket/linkeket. Az ugrás alatt mit értesz? Azt, amikor csak a bejegyzés eleje jelenik meg, és tovább lehet olvasni, ha rákattintunk? A wordpressben egy "vonalat" ehet beleszúrni, és az választja le, van rá gomb. A hivatkozás korábbi bejegyzésekre pedig hasonló, mint ahogy leírtad, azt én is nagyon szeretem. Főleg, mivel lehet keresni is, és így szupergyorsan megvan.

Kemál Amál írta... [Válasz erre...]

@Dittygirl
Anyunál tényleg sikere volt :)

Ez volt az első (két) próbálkozásom felfűzött gyönggyel, és nem biztos, hogy lesz harmadik. Ócónak ócó, de ha a fele használhatatlan, úgy már nem biztos.

Igen, ezt értem ugrás alatt. Egyszer volt egy szavazás az oldalsávban, hogy hogy lenne jobb: ha töröm a bejegyzéseket valahol, és a továbbra kattintva jön elő az egész, vagy ha nincs benne törés. De senki sem szavazott :) Ez csak akkor jön elő, ha nem az adott bejegyzésen keresztül jutsz a blogra, mert akkor van több poszt egy oldalon.

Orsi írta... [Válasz erre...]

Na, igen a kínai gagyi:-) Nyílt titok, hogy ezen sokkal nagyobb a haszon, mint a minőségi alapanyagokon... Persze van a teklának egy másik ocsmány szokása is: nagyon könnyen kopik/karcolódik, ergo a belőle készült ékszer nem valami tartós:-(
A karkötőid nagyon klasszak! Egyre szebbeket fűzöl!

Kemál Amál írta... [Válasz erre...]

@Orsi
Azt hiszem, legközelebb már ez alapján fogok választani: inkább minőségi alapanyagot drágábban, csak ne legyen vele annyi bosszankodás.
Remélem, alkalmi használattal azért néhány felvételt kibír, mert különben kár volt vele ennyit dolgozni!

Köszönöm! :)